Mit szólnál egy üzlethez, ahol mindenképpen pénzt keresel?

Kategória: Blog 2 / 3 oldal

Milyen pénzūgyi fellendūlést hozhat 2020 Neked is a Freedom Xpressel?

 

Engedd meg, hogy először Boldog Új Évet Kívánjak Neked ezzel a motivációs vidóval!

 

2020. év első munkanapján arról beszélek, milyen tervek, célok nyerhetnek teret az idén ebben a misztikus évben azok számára, akik tenni szeretnének a jövőjük fellendítése érdekében, az anyagi jólétük gyarapodásáért.

A 2020. év is olyan lesz számodra mint a többi év?

Ha semmin se változtatsz, akkor semmi sem fog változni.

Ahhoz, hogy kitörj a jelenlegi helyzetedből, fel kell ismerned, hogy a dolgok nem változnak maguktól, neked kell változtatni.

Nem elég csak álmodozni a céljaidról, tenni kell érte.

Ám ha ezt a döntést meghozod/meghoztad,  akkor szívesen segítek Neked, hogy akár még a mai napon kidolgozzuk számodra, személyedre szabottan a tervet, hogyan tudsz eljutni a céljaidhoz!

Nézzd meg a vidót, és ha még nem írtad le az álmaidat, vágyaidat, tedd meg és közben figyelj a gondolataidra. Milyen érzéseket vált ki azok leírása benned?

 

Célokkal teli 2020 évi elindulást kívánok Neked!

 

Még több részletért pedig kattints erre a linkre és iratkozz fel hogy azonnal megnézhessd a prezentációt, ahol részletesen

bemutatjuk neked az üzletet!

VAGY….

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

Komáromi Anett

Sapphire Leader

Már csak néhány napod maradt, hogy a Zamnia webáruház teljes forgalmából is részesedést szerezz!!!

Már csak néhány napod maradt, hogy a Zamnia webáruház teljes forgalmából is részesedést szerezz!!!

Cégünk, a Freedom Xpress Global 3. divízióját mutatom be neked, ami az internetes kereskedelemre (E-kereskedelemre) épül, így a mi saját webáruházunk neve a Zamnia, aminek a teljes forgalmából is részesedhetsz még most pár napig, de legkésőbb 2019. december 31-ig!!!

Ha nem voltál ott az Amazon, az Ebay vagy a Groupon indulásánál, hogy kihasználd a korai felismerők versenyelőnyét, most itt az alkalom, hogy cselekedj és végre ne csak nézd mások sikereit, hanem te is részese légy a sikernek! Most megnyitottuk a kaput előtted, hogy együtt közösen építsük fel és legyünk egyenrangú haszonélvezői az online kereskedelem következő nagy óriásának, a FreedomXpress Globalnak!

 

A Zamnia teljes forgalmából való részesedés egy passzív jövedelmet jelent.

A webáruház teljes forgalmának – amibe majd az UNIO-s országok bevételei is beleszámítanak – a haszon 10 %-a kerül kiosztásra azok között, akik rendelkeznek úgynevezett E-commerse sharekkel. Ügyvezetőink 2 hete kommunikálták a megszerezhető sharek számát, ez erre a hétre kb. 300 db-ra csökkent!  Ne maradj ki belőle Te sem!

 

Megpróbálom szemléltetni, mit is jelenthet ez:

Ha az Amazon részesedést adna, a teljes forgalmából az érdekelne?

Nyilván ez a képletes kérdés volt, hisz az Amazon soha nem fog ilyet felajánlani, de a Zamnia webáruház IGEN!

Értem én, hogy az Amazon egy világóriás cég, ám nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a tulajdonosa, Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere!  Ő, aki pont egy webáruházat üzemeltet!

Amely cégnek az éves bevétele több volt a múlt évben, mint Magyarország és Szlovákia együttes GDP-je!

Ezzel az iparág, az E-kereskedelemben rejlő lehetőségeket szeretném kiemelni.

 

Hogyan tudsz ehhez a részesedéshez hozzájutni?

Rendelkezned kell ehhez egy webáruház license csomaggal, mely tartalmazza

  • Zamnia webáruházat, amit 200.000 termékkel feltöltve, kulcsrakész állapotban kaphatsz meg, és annak a promótálásával is egy teljes jövedelmet fogsz tudni magadnak biztosítani, de ehhez még járnak most, legkésőbb December 31-ig a sharek is, ami passzív jövedelmet biztosít számodra akkor is, ha Te egyáltalán nem dolgozol a webáruházzal.

A saját vásárlásaidat ha a saját webáruházadban bonyolítod le (amit egyébként is megveszel más webáruházakban), a saját vásárlásaid után is a haszon 20 vagy 25%-os visszatérítésére vagy jogosult a csomagod értékének fügvényében.

  • Ezen kívül a license csomagok tartalma még a 2. divíziónk, a ZanGuu.com licitálós portálunk használatához is jogosultságot kap. Itt prémium kategóriás termékekre licitálhatunk értékünk maximum 10 %-áért. Én már nyertem egy 100 EUR érték OMW kártyát 10 EUR-ért, és egy XBOX-ot is 350 EUR helyett 35 EUR-ért.
  • Valamint a legelső divízónk, a Dealkodex.com  is hozzáférést biztosít, amivel szintén sok pénzt tudunk megspórolni! Itt a termékpartnereinknél vagyunk jogosultak a kedvezmény erejéig levásárolni a license csomagunk dupláját!! Pl. Tesco, OMW, Booking.com, Aliexpress, Pelikan.hu, Magyarország népszerű „piros” telefonszolgáltatójánál kiemelkedő ajánlattal élhetünk. 5.490,- Ft-ért 5 GB nettel (ami nem számolja a Facebook, Viber, Messenger, stb. használatát) és EU-s országokat ingyen hívhatjuk. Ezeket,  ha életre hozzuk a saját életünkbe, akkor százezreket is tudunk spórolni!

A fentebb felsoroltak  – eddig – 4 fajta vonalról követhető, pontos kifizetést, bevételt eredményeznek!

 

Még több részletért pedig kattints erre a linkre,

iratkozz fel és azonnal megtudhatod első kézből az új infókat!

 

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén a részletekért: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

Komáromi Anett

Sapphire Leader

 

Tedd a fejedbe és megvalósul!

Tedd a fejedbe és megvalósul??!!

Ma arról beszélek, hogy a szemem láttára a saját lányomon mennyire szépen láttam kirajzolódni a hitet, mikor valamit “beletett” a fejébe és megvalósította azt.

Nézzd meg a videót, hogy miről beszélek!

 

Ebben a pillanatban hitte el a lányom, hogy valóban megnyerte a kiszemelt nyereményt:

Ez a cégünk egyik divíziójának, a ZanGuu aukciós portálunk-on történt, itt lehet 90%-al olcsóbban megnyerni az épp kikiáltott prémius kategóriás termékeket. Jelen esetben

egy XBOX (1 TB + ajándék játékkal) talált gazdára a mi személyünkben 350 EUR helyett 35 EUR-ért…. (ahogy a képen is látható)

Ez csak egy kis apró példa ahhoz, hogy mennyi mindent létre tudunk így hozni a hittel, a fókusszal, ha valamit nagyon szeretnénk.

Újra egy ékes bizonyíték arra, hogy ha valamit nagyon akarunk, elérhetjük azt.

Ebben a pillanatban hitte el a lányom, hogy valóban megnyerte a kiszemelt nyereményt!

Mondhatnád, hogy ok, mert én jókor voltam jó helyen, és olyan dolgot csinálok, ami egy trend, így könnyű benne célokat elérni.

De hidd el, ez bárki számára lehetséges, csak kérek, SOHA ne add fel az álmaid!!! 

Igen, nekem van egy eszközöm, ami a lehetetlent is megvalósítja…… Tudod, napról napra történnek dolgok, olyan, mintha sok- sok élettelen tárgy heverne a földön körülöttem, és ahogy dolgozom az üzletben, kommunikálok az emberekkel, olyan, mintha hozzá-hozzá érnék a tárgyakhoz, és életre kelnek…

Nem tudom, át tudom-e adni azt az érzést, amivel én nap mint nap kelek és fekszem, – de a cégünk ügyvezetőinek a jövőképe, a szponzorom óriási tudása és a vele való munka is teszi biztosan –  ám tudni kell rólam, hogy én a TELJES SZÍVEMMEL érzem és élem meg ezt a munkát, a hitelességét, és érzem a sikerességét annak az iparágnak, amiben dolgozunk.

Ám a Te életedben is biztosan van olyan, amit szeretnél elérni (ahogy erről a videóban is említést tettem), vagy megváltoztatni még jobbra, még sikeresebbre.

 

Ha úgy érzed, ezért tennél is, és érdekelne én miben tudok Neked segíteni, keress bizalommal az elérhetőségeimen.

 

Még több részletért pedig kattints erre a linkre és iratkozz fel hogy azonnal megnézhessd a prezentációt, ahol részletesen bemutatjuk neked az üzletet!

VAGY….

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

Komáromi Anett

Sapphire Leader

 

 

Valami végetér…. de most még cselekedhetsz!

Fontos hírt hoztam a számodra a passzív jövedelemmel kapcsolatban!

Ebben a videóban elmondom, hogy a cég által biztosított – úgynevezett – E-commerce shareket a vezetés mikor fogja kivezetni a licence csomagokból.

Ez számunkra, akik már rendelkeznek E-commerce sharekkel valójában nem is olyan rossz hír, viszont ha Téged érdekel, hogyan tudsz szert tenni passzív jövedelemre az E-kereskedelem iparágából, akkor nézzd meg a videómat!

 

Ilyenkor, decemberben sokan tervezzük az új, következő évünket, és sokan útkeresésben vannak. 

Szeretnénk mindannyian szebbet, jobbat, eredményesebbet elérni, mint az idén.

Mindenki egyre jobbá, és jobb anyagi helyzetűvé szeretne válni. Ez teljesen normális gondolkodásmód.

 

Ezzel egy nagyszerű lehetőséget teremtett nekünk a Freedom Xpress, tehát ha Te is szeretnél passzív jövedelemre szert tenni, ne habozz! Az óra ketyeg! 

 

Még több részletért pedig kattints erre a linkre és iratkozz fel hogy azonnal megnézhessd a prezentációt, ahol részletesen bemutatjuk neked az üzletet!

VAGY….

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

Komáromi Anett

Sapphire Leader

Miért a Freedom Xpress céget választottam?

A mai videóban arról beszélek, hogy miért a Freedom Xpress céget választottam.

Meg fogod érteni a videóból, hogy ez az üzlet miért egy hosszútávon is megmaradó folyamatosan növekvő üzlet. Én azt gondolom, hogy amit minden hálózatépítő keres egy MLM üzletben azt itt megtalálja. De azt is el tudom mondani, hogy amit minden hálózatépítő utál, az itt nincs. Lényegében akadályok nélkül lehetsz itt sikeres.

 

 

Fontosnak tartom az elismerést is, ami mindig céges rendezvény keretein belül történik, magas színvonalon megrendezett körülmények között és helyen.

 

Jelenlegi vezetői szintemet Budapesten, az Europa Congress Centerben ismerték el arany kitűzővel, amit igazi zafír kő ékesít…. mindezt több mint 500 ember előtt!

 

 

 

Mi sem ékesebb bizonyítéka annak, hogy az üzlet minden nyitott és változásra hajlamos ember számára megadja a lehetőséget, hogy az életét megváltoztassa, így nekem is!

 

Még több részletért pedig kattints erre a linkre és iratkozz fel hogy azonnal megnézhessd a prezentációt, ahol részletesen bemutatjuk neked az üzletet!

 

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

Komáromi Anett

Sapphire Leader

 

 

Ébresztő gondolatok a Te terveiddel, álmaiddal kapcsolatban is

 

Az év vége felé közeledvén elgondolkoztam hogy lassan eljön az ideje az évértékelésnek.

Én most már tudatosan csinálom ezt,  hogy szembe tudjak nézni azzal, mik voltak a vállalásom hiányosságai, és mik azok a dolgok, amik teljesültek.

Mely dolgok visznek előre a céljaimhoz, álmaimhoz, mely tevékenységeim voltak ebből a szempontból nézve célravezetőek az idén.

Továbbá beszélek a videóban a jövő évről, és a jövőképről is.

 

Fogadd szeretettel a videómat, amit remélek, számodra is hasznos tartalommal töltöttem meg.

 

Ha bármilyen kérdésedre válaszolni tudok, kérlek keress bizalommal, és tudd, az eszköz mindenki számára elérhető!

Csak az a kérdés, mennyire konkrét célok, és álmok vannak a fejünkben, és mennyire vagyunk hajlandóan azért tenni!

 

Még több részletért pedig kattints erre a linkre,

iratkozz fel és megtudhatod, melyik cégről beszéltem a videóban!

 

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

Komáromi Anett

Sapphire Leader

 

 

Hogyan tudsz a napi rutinjaidból pénzt keresni?

Adsz egy esélyt magadnak, hogy a napi rutinjaidból pénzt keress?

 

Mire is gondolok itt pontosan?

Tudod, ma gondolkoztam kicsit. Kicsit másképpen.

Arról van szó, hogy rájöttem, a napi rutinomhoz tartozik, hogy „beugrok” a boltba… azt hiszem ez eddig még nálad is így van. Ha esetleg nem napi szinten, de 2 naponta valószínű. Ezen kívül, ha az élelmiszerekért bemegyek a boltba (tömeg, sorbanállás, mit is vegyek…) azt bepakolom a kocsiba, hazamegyek, és beviszem a lakásba. Ezt is inkább egyedül, mert vagy nincs otthon senki, vagy mire valamelyik gyereknek felcsengetek, stb… addig inkább fel is cipelem. Ez ismerős Neked is?

Aztán sok egyéb más dolgot az interneten is szoktunk megvásárolni.

Legyen szó ruháról, műszaki cikkről (telefon, egyéb kiegészítők, emeletes ágy, hűtő, porszívó… csak  hogy néhányat említsek az elmúlt időkből) vagy akár lakberendezési tárgyról, vagy éppen barkácscuccokról.

Nos, akkor itt álljunk is meg egy pillanatra.

A fentebb felsoroltak után – vagy a Te esetedben bármi után is, amit interneten rendeltél – kaptál már vissza a fizetendő összeg után valamilyen visszatérítést?

Csóváljuk a fejünket. Bizony, hogy nem.

A jó hírem az, hogy ez csak EDDIG VOLT ÍGY!!!

Ezután ha a Zamnia webáruházban vásárolsz, bizony minden, a saját magad számára megvásárolt dolgok után is jutalékot kaphatsz vissza.

 

Ám ha ezt még meg is akarjuk fejelni, a történet úgy néz ki, hogy ha Te saját magad rendelkezel egy licence csomaggal (melyben saját webáruházad is lehet, több mint 100 ezer termékkel feltöltve), akkor bizony még extra jövedelemre is szert tudsz tenni.

Hogyan?  Egyszerű a dolog, hiszen ha csak promótálod a webáruházat, az a nap 24 órájában pénzt tud neked termelni, hiszen a licence tulajdonos munkatársaink már mint dropshipperek működhetnek, vagyis minden, a webáruház működtetésével kapcsolatos rengeteg pénzt, munkát és energiát követelő tevékenységet a cég vállalja helyetted.

Ez milyen jövőt mutathat Neked anyagilag?

Egy hasonlattal tudnám szemléltetni: az Amazon webáruház tulajdonosa (Jeff Bezos) a világ leggazdagabb embere lett! De az Alibaba – Aliexpress webáruház tulajdonosa (Jack Ma) pedig Kína legggazdagabb embere….. szerinted véletlen, hogy épp mindkettőjüknek webáruháza van?

Nem véletlen! Hiszen ők már időben felismerték, hogy az elektronikus kereskedelemben van a jövő!!!

Ezen a vonalon elindulva a mi Zamnia webáruházunk vezetői felismerték, hogy különleges dolgot kell megalkotniuk, hisz webáruház is van már sok, tehát a kiemelkedő sikert az fogja eredményezni, ha egyedi üzletet tudnak létrehozni!

Képzeld, ez tökéletesen sikerült! Olyannyira, hogy ezt még senki nem csinálta meg előttünk, tehát a siker maximálisan garantált! Az Ebay, az Amazon, és egy amerikai cég a Groupon működési elveit ötvözték egybe, így jött létre a Freedom Xpress cég, melynek csak az egyik divíziója a Zamnia webáruház!

A másik 2 divízióhoz is hozzáférése van annak, aki a webáruházzal is dolgozni szeretne, és azokból is tud pénzt keresni, illetve kedvezményekre válik jogosulttá.

Vannak olyan licencecsomagok, amik még tartalmaznak úgynevezett E-commerce sharek-et, vagyis a cég globális összforgalmának (az UNIO összes országába lesz kiszállítás, tehát bevétel) a hasznából való részesedést, ami örökölhető is. Ez a passzív jövedelem része.

Ha Te ott tudtál volna lenni az Amazon webáruház indulásánál, akkor szerinted most mennyit kereshetnél csak a passzív jövedelem részből is? Csak hogy értsd miről beszélek: mára az Amazon forgalma több, mint Magyarország és Szlovákia együttes GDP-je!!!

Ám ezt a licencejogot az Amazon soha nem fogja Neked felajánlani, viszont a Zamnia igen!

És ha már Október, akkor a Facebookon Zamnia hirdetésekkel fogsz találkozni hamarosan!

Novemberben pedig Budapesten a 4-es, 6-os kombino villamosok, és a sima 1-es villamos is teljesen be lesz „öltöztetve” a Zamnia reklámokkal, valamint óriásplakátokkal is fogsz találkozni!

Csak ez a reklámkampány több, mint 30 MFt-os szerződés eredménye, ami mind a dropshipperek, munkatársak munkáját segítik, hogy a promótálásunk még könnyebbé váljon!

 

Ezeken elgondolkodva a „jövőbe utaztam” a gondolataimban.

Szerinted melyik lesz kényelmesebb nekünk?

  • mikor most karácsonykor kellesz idegsokkot kapni a bevásárlások miatt (nincs parkoló, minden boltban – élelmiszer, műszaki, ruházati, bútor, stb. – tömegek lesznek) , elmegy rengeteg időnk és energiánk, majd mikor hulla fáradtan, kimerülve hazaérünk, akkor (legalábbis mi anyukák) még beesünk a konyhába sütni, főzni??
  • vagy pedig ha teljesen kényelmesen, otthonról megrendelünk mindent ami a háztartásunkba kell – élelmiszer is, romlandó nélkül, ajándékok, stb. – stressz nélkül, akár köntösben, kávézás közben, és a felesleges kocsikázós, idegeskedős, bevásárlós időt pedig azonnal felválthatja a sütés-főzés?

Én személyesen már nagyon várom, mert hosszú évek után ez lesz az első stresszmentes karácsonyi készülődésem .

Ez a legkiváltságosabb pénzkereseti lehetőség számomra, ráadásul úgy, hogy itt még arra is van lehetőség, hogy a novemberi nyitásig egy webáruház láncot építsek ki, majd azok forgalmából is jogosultságom legyen!

Remélem, ezzel tudtam számodra egy összehasonlítást adni arra vonatkozóan, hogy ez mekkora kiugrási lehetőség számodra is, hogy az anyagi helyzetedet jelentősen fellendítsd!

 

Zárásképpen pedig hozok Neked ide egy friss cikket, mert szinte nap, mint nap jelennek meg a hírek, miszerint egyre több cég szűnik meg, és költözik fel az internetre.

Kattints ide az E-kereskedelem sikerességét igazolandó legfrissebb hírért!

 

 

Még több részletért pedig kattints erre a linkre,

iratkozz fel és azonnal megtudhatod, melyik cég van a Projekt mögött!

 

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén a részletekért: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

Komáromi Anett

Sapphire Leader

Mennyi pénzt tudsz keresni otthonról a Zamnia webáruházzal?

Mennyi pénzt tudsz keresni otthonról a Zamnia webáruházzal?

 

Most megmutatom Neked, mennyi pénzt fogsz tudni keresni a Zamnia webáruházzal akár hálózatépítés nélkül is úgy, hogy a munkahelyedet is ki tudd váltani…. vagy még a mostani teljes fizetésedtől  is sokkal többet kereshetsz, ha rám hallgatsz.

Ebben a kalkulátorban bemutatok Neked egy pár példát arra, hogy milyen összegekre számíthatsz…. ám nem árt ha tudod, hogy ezek elég minimál példák!

Ha kicsit tudatosabban dolgozol – amire mi megtanítunk, ha gondolod – akkor az itt felhozott példák erősebb bevételt fognak számodra generálni!

Fontos, hogy amit itt fogsz látni, azok nem feltételezések, hanem teljesen valós, a cég által garantált kifizetési százalékok több példában szemléltetve. Tehát egyszerű matematika 🙂

 

KATTINTS A SZÖVEGRE A KALKULÁTOR VIDEÓÉRT! 

 

Webáruház forgalom Kalkulátor

 

Nos??

Hogy tetszett a videó?

Elgondolkodtató a tény, hogy a Zamnia webáruház forgalmából Te is részesedni tudsz, és még passzív jövedelmet is kaphatsz adott esetben.

Az Emag, Elsa.hu , esetleg az Ebay, vagy Amazon webáruház esetében volt lehetőséged arra, hogy a forgalmukból részesedhess? Nem bizony!!!

Az egyetlen webáruház csakis a Zamnia , hogy teljesen egyszerű módon, nagyon komoly bevételre tegyél szert egy non-stop üzlettel, hisz a webáruház éjjel és ünnepnapokon 0-24-ben „nyitva van”, kvázi az  UNIÓ országain belül bárhol reklámozod azt, miközben Te, mint dropshipper még akár éjjel is – miközben alszol –  pénzt termelsz magadnak!

Ez már jól hangzik igaz?

 

 

A következő blogbejegyzésemben pedig arról fogok beszámolni neked, hogy áll a nyitás előtti Zamnia webáruházunk, milyen termékekkel fogunk benne találkozni, és hogy a mi munkánkat segítve milyen reklámkampánnyal támogat a cég, hogy minél előbb az élenjáró cégek között lehessünk és mielőbb gazdagíthassuk a családi kasszát ki-ki a maga életére nézve.

 

Elérkezett hát a Te időd, hogy az álmaidat leporold, és hogy a családodnak, gyerekeidnek, vagy akárcsak magadnak teljesítsd azt, ami talán még a gyerekkori vágyad volt!

 

Amennyiben szeretnél már most köztünk lenni, itt máris regiszrálhatsz  ingyenesen:

https://barcagabi.freedomxpressglobal.com

 

Izgalmas lesz a következő témám is, tehát várlak a legközeelbbi bejegyzésemnél!

 

Még több részletért pedig kattints erre a linkre,

iratkozz fel és azonnal megtudhatod, melyik cég van a Titkos Projekt mögött!

 

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén a részletekért: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

Komáromi Anett

Sapphire Leader

Már csak 2 nap maradt

 

Már csak 2 nap maradt!!!!

 

Már csak 2 napod maradt arra, hogy kedvezményes Dropshipping jogot szerezz magadnak a Zamnia webáruházhoz! !!!

Beszéltem az elmúlt időben az Amazon webáruházról, annak tulajdonosáról – Jeff Bezosról – aki a világ leggazdagabb embere, valamint Kína leggazdagabb emberéről – Jack Maról – akié pedig az Alibaba webáruház .

Ha ez a 2 élen járó ember külön-külön egy webáruház óriást üzemeltet, és ebből lettek milliomosok, akkor szerinted a mi webáruházunk is jó helyen van, ha azt mondom, hogy ugyanolyan átlagos termékeket tud itt bárki megvásárolni, mint a fent említett 2 webáruházban?

 

Nem lesznek túlárazott MLM termékek, és mindenki azt fogja megvenni, amit amúgy is megvenne az Ebay-en, az Amazon-on, esetleg az Emag-on, vagy az Elsa-n.

 

Az új sikercsillag neve: Zamnia!!!

 

Ráadásul van még 2 divíziója is a cégnek, ami már többet mutat, mint egy „átlagos” webáruház.

Ez a másik 2 divízió a webáruházunkon – a Zamnián – kívül pedig okkal engedi, hogy azt állítsuk, hogy ha rendelkezel egy licence csomaggal, már jól jártál, hiszen sok pénzt tudsz megtakarítani, és prémium kategóriás termékekre is tudsz licitálni, mely termékek a tiéid lehetnek akár teljesen ingyen is!!!

 

Megtanítunk, hogyan tudsz

  • jövedelemkiegészítést csinálni (ám komolyat), ha csak a saját webáruházadat promótálod

  • webáruház láncot felépíteni, hogy mire elindul a webáruház (pár hét múlva), és ezekből is plusz jövedelemre szert tenni az 1. ponton kívül

  • befektetőként igazi, valós passzív jövedelemhez jutni úgy, ha egyáltalán nem akarsz a webáruház promótálásával foglalkozni. Ez az E-commers share, ami bizonyos csomagjaink részét képezi, és természetesen, ami hónapról hónapra növekedni fog egyenes arányban a cég globális (első időkben az UNIÓ összes, 28 országából való) bevételével.

 

 

Az utolsó 2 napra – augusztus 31-ig – érvényben lévő 20 % kedvezményes csomagok

 

A csomagok tartalmát szívesen ismertetem veled, és garantálom, hogy leesik az állad!!! 

Keress meg a lenti elérhetőségeim valamelyikén! Addig is előljáróban annyit, hogy a piros betűvel jelzett “eCommerce share” az a passzív jövedelem, amit akkor is kapsz a cég globális összforgalmából, ha egyáltalán nem akarod a webáruházat promótálni. sőt, ez a rész örökölhető is!!!

 

Amennyiben szeretnél már most köztünk lenni, itt máris regiszrálhatsz  ingyenesen:

https://barcagabi.freedomxpressglobal.com

 

Izgalmas lesz a következő témám is, tehát várlak a legközeelbbi bejegyzésemnél!

 

Még több részletért pedig kattints erre a linkre,

iratkozz fel és azonnal megtudhatod, melyik cég van a Titkos Projekt mögött!

 

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén a részletekért: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

 

Komáromi Anett

Star Manager

Már csak 8 nap!!!

Már csak 8 nap!!!

 

FIGYELEM! FIGYELEM!

 

Már csak 8 napig vannak érvényben a prelaunch árak a License Starter csomagjainkra!

 

Használd ki ezt a soha vissza nem térő lehetőséget és szerezd be

150, 300, 1000 VAGY AKÁR 2500 (!!!) EUR kedvezménnyel License csomagodat mely életed végéig tartó passzív jövedelmet fog biztosítani számodra

Zamnia.com webáruház általad generált forgalmai után!!

 

 

Cselekedj és használd ki a 20% kedvezményt még augusztus 31.ig te is!!

A fotón látható csomagok tartalmait szívesen elmagyarázom Neked, ha megkeresel!

Viszont azzal kezdődik, hogy 200 % !!!!  Már ez az 1. pont azt jelenti, hogy a csomagod értékének a 200 %-át jóváírják…. a többiről részletesebben, ha jelentkezel nálam !

 

Most pedig egy ajándékot tartogatok számodra emellé a fontos információ mellé:

Ha ezt a blogbejegyzést még péntek délutánig (2019. 08. 23) nézed, akkor jelentkezz nálam ajándék kreditért, hogy kipróbálhasd Te is az aukciós portálunkat!

Egy másik divíziónknak köszönhetően nálunk licitálásra is van lehetőséged, márkás, exkluzív termékekre, szolgáltatásokra, értékünk maximum 10 %-ig, vagyis legalább 90 %-os kedvezménnyel licitálhatod, és nyerheted meg ha ügyes vagy!

 

A pénteki aukciós termékeink, melyekre eséllyel indulsz Te magad is a tőlem kapott ajándék kreditekkel:

 

 

 

 

Amennyiben szeretnél már most köztünk lenni, valamint részesednél az azonnali kedvezményekben, itt máris regiszrálhatsz (ez ingyenes):

https://barcagabi.freedomxpressglobal.com

 

Izgalmas lesz a következő témám is, tehát várlak a következő bejegyzésemnél!

Addig is iratkozz fel a jobb oldalon található “kattints ide a részletekért” gombra, hogy ki ne maradj a fejleményekből, vagy ha kérdésed van:

Keress az elérhetőségeimen bármelyikén a részletekért: 

Facebookon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100011703246282

E-mailben:       anettf050675@gmail.com

Telefonon:      +36205028000, +4915168706463 (WatsApp, Viber)

Skypon:            anettf050675

Instagramon:   anettferhecz

 

Komáromi Anett

Star Manager

2 / 3 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás